Rozanich István: Válasz Tomiból

Császár, a leveled meghozta a gálya,
olvasom itt a ciprusok alatt,
írod, hogy mehetek, vár Róma, a drága,
elenged Tomiból kegyelmes szavad.

Írod: a Fórumon minden még a régi,
a Tiberis vize oly szőke, mint a méz
és Surrentumban a rózsa megigézi
azt, ki mélyen a lány szemébe néz,

Az Appián a ciprusok még állnak,
Falernumban mint gyöngy, tüzel a bor
és a latiumi szép gyümölcsös nyárnak
hevében a Város halk varázsa forr.

. . . Most eső paskolja a házam oldalát,
künn pedig sötét van, rémek és homály,
benn a mécs sercegi halkuló dalát,
császár a leveled válaszomra vár.

Nagyúr! Itt Tomiban hűvösek az esték,
a nagy hegyek árnyéka oly sötét,
a tengeren a szél süvöltve ver szét
amint cibálja hullámok üstökét,

de én, aki élek száműzött kenyéren
és akihez éjjel kísérteni jő
az elsüllyedt Róma, én még remélem,
a hét halom felett jár még szebb idő,

mert tudom jól, hogy légióid képe,
a sas, most nem más, csak rab madár,
de Róma él, él mindönk szívébe’,
bár utcáin zsarnok kothurnusa jár,

ne kísérts, császár, borral és kenyérrel,
nekem nem kell a felkínált kegyed,
bennem a szabadság egy lett már a vérrel,
vermed te lánnyal és rózsával feded.

Császár, te tudod, hogy mindenem a Város,
mint gyermekének a drága, jó anya,
azért rajzoltad elém hát a csábos
képét, de les rám a poroszlók hada.

Tudom, itt Tomiban nehezebb a föld is,
és barbár dalt süvölt a sós tengeri szél,
magányos síromon elhervad a zöld is,
de porló szívemben csak Róma képe él.

_________________________________
Rozanich István, Kenyér és Bor
Editorial Transsylvania Könyvkiadó Vállalat,
Buenos Aires, Argentina 1974

Rozanich István az emigráció legnagyobb költője volt
Tollas Tibor mellett. Ma már mindkettő elhúnyt.(Szerk)

Rozanich István: Tomiból Küldöm

Császár, írásra markolom meg tollam,
levelem egyszer tán a Városba ér,
bennem, ki előtted még meg nem hajoltam,
csak Róma nevére fut gyorsan a vér.

Nagyúr, mi, akik Tomiban még élünk,
fogyóban vagyunk lassan, mint a hold,
omló cseppekben tűnik el a vérünk,
kevesb már köztünk az élő, mint a holt.

Az élők közt is van, ki már beállott
dicsérni téged, hogy elnyerje kegyed,
aki erős volt, kiderült, hogy álnok,
tömjént gyújt néked és zengi éneked.

Van ki csak pénzt gyűjt és kincset halomba,
felejti Rómát, ahonnan kiszakadt,
elvált tőlünk, mint őszi fának lombja,
fia csak dadogja a latin szavakat.

Feledett mindent: Tiberist, s Várost,
ajkát biggyeszti, ha hozzá szól szavunk,
elhagyva minket "új utakon" jár most,
Mindegy részére, hogy élünk vagy halunk.

De van olyan is, aki kőbe vésett
jelként áll köztünk és vallja: hiszek!
Nem dönti meg Rómát zsarnok igézet,
hisz képét őrzik hű római szívek.

Hol leszel te már? Poroddal szél nyargal
de Róma él még és frissebben virul,
mint zöldelő rét latin tavasszal,
mikor föléje a kéklő ég borul.

________________________________
Caribi Újság, 1976 március 29

Megjelent szintén:
Rozanich István, A másik partról
Nemzetőr, München 1981 kiadásában
és itt a következő javítások lettek eszközölve:

Császár, most újból megmarkolom tollam,

bennem, ki előtted meg nem hajoltam

Az élők közt is van, aki már beállott

Feledett mindent: Tiberist, a Várost,

s mindegy már neki, hogy élünk vagy halunk.

jelként áll köztünk és vallja még: hiszek!

mint zöldelő rétek latin tavasszal,
mikor fölébük a kéklő ég borul.