Sütő Zsolt: Örökországi Levelek

(4. Csak tiszta forrásból)

       Megint különös napra ébredtünk, nénékám, megint tüntettünk, megint mind magyarok. Megint egy helyen, megint egyszerre, s milyen különös, micsoda véletlen, megint egymás ellen. Ábel próbált mesélni arról, hogy milyen a városban, manapság. Mert a városban ritka az az Ábel, kinek dolga ne akadna a drogokkal, azokból is a büntetendőkkel. Mesélni próbált, tűnődni rajta, nyilvánosan, ha már a sors, történelem, éghajlat folytán úgy alakult, hogy errefelé a borfajtákat terjesztik, és nem a kenderfajtákat, pedig abból is annyi íz, annyi bódulat, mint igazborból, mert, ugye, az intelligensebb ellenzők első ellenérve rögtön az, hogy a kendernek nálunk nincs kultúrája, míg van a bornak, sörnek, mulatásnak. Mondaná Ábel, félve ugyan, hogy alapítványok is vannak, kulturálisak, melyek keretül szolgálnak azoknak, kik hallgatósan mulatnak, enyhén tudatmódosulva, kendertől, és nem tudatvesztve, szatmári szilvapálinkától. Az is csak egy (még) kisebbségnek a kultúrája. Visszakérdezné, ha lenne kinek, hogy a McDonalds-nak, példának okáért, miféle kultúrája volt Brassóban, míg a dollár fel nem ütötte arrafelé is a fejét, jönne is a válasz, de hát az nem káros, s válaszolna Ábel rögtön, tanulmánysorozatokra hivatkozva, mivel is jár az idézett hamburger és családja, mondjuk a sima, mezei töltött káposztával szemben. És nemcsak a molekulák szintjén, hogy mely anyag hogyan árt, hanem hogy ez a mekdonáldsz-kultúra, mint olyan, mit tesz Kalotaszeggel, mit tesz Tibettel. Mondaná ezt Ábel, hangsúlyozom, nénékám, de még fel sem pillant, az ellentüntető magyarok fradisíppal, nádihegedűvel nyomják el a hangját. Fradi, kender, egykutya, csak fújhassa valamire, valakire. Ha már ki lett vezényelve.

       Lesz Ábelből Bábel, zűrzavar. Mely zűrzavart a segítő foglalkozásúak, addiktológusok úgy kezelik, mint minden más szenvedélyt. Művészeteket, extrém sportokat, szerelmet stb. Szenvedélybetegségről beszélünk, és ennél fogva a büntető törvénykönyvben, egy szabad országban, nincs helye sem szenvedélynek, sem betegségnek. Mert erről szólt volna ez az egész demonstráció, hogy ne büntessék azt, aki a bor, sör, pálinka helyett a kender mellett döntene. Időnként. Netán, ha arra az útra keveredik. Mert, nénékám, lássuk be, büntetni a szenvedélyt annyi, mint büntetni emberi mivoltunkat.

       Mondom, nénékám, egy újabb különös nap, ennek a folyton skizofrénnak bizonyuló nemzetnek az életében, az egyszerre és egymás ellen tüntetés fellegvárában. Csodálkozni az ismétlődő, tipikus helyzeten, ahogy a két fél elbeszél egymás mellett, ugyan minek. A párbeszédnek a legkisebb igénye sincs jelen. Egyik fél idealista, koraérett, a másik csak kivezényelt hadsereg, kinek fegyvere a síp volt, ez úttal, nem az ásó-kapa, mint azon a márciuson, annak a másik kivezényelt hadseregnek, de a síp is hatásos, ha másra nem is, de a szólás szabadságának az elmetszésére. Mint metszik a szőlőt, mikor még nincs itt az ideje. Élő adásban, a tévében. Ez a divat manapság, a valóságshow.

       Tanulásról szó essék, nénékám, mert a diszkódrogok mellett most már a "vizsgadrogok" is megjelentek. Ábel elmegy, hogy megvédje a szakdolgozatát, annál a tanárnál, ki helyette megírta, 1 jegy 20 ezer, és a vizsgadrogtól úgy beszél, úgy adja el magát, mint egy polihisztor. Így öli meg folyton Káint Ábel, azzal, hogy enged neki, mert engedünk neki mindannyian, ki diplomák szintjén, ki lennebb. Így öli meg Ábel Káint, azzal, hogy szabadon engedi, átereszti neki az irányítást, szükséghelyzetben, mert tele van már a töke Törökországgal, a feje pedig Örökországgal, s a kettő, az út kezdetén, mi tagadás, fényévekre van egymástól.

       Mert, nénékám, én ezt a drogkérdést sem hoznám fel, de ezek a gyerekek olyan füves-cigis, drogos vicceket és filmeket mesélnek nekem, nem alkoholról beszélnek, jelzem, hanem fűről, marihuánáról, hogy beszarok. Szó szerint, a félelemtől, hogy nem leszek ott, amikor segíteni kell rajtuk, a tiszta döntésben, a szer mellett vagy ellen. Össze is veszek velük, mert a vicceikkel már megint megzavartak, már megint kiverték a fejemből, amit le akartam jegyezni, örökországi jegyzetfüzetembe. Megzavarnak, mert odafigyelek rájuk, arra, amit mondanak, felfigyelek, mert éppen ott és akkor, mit ad Isten, én vagyok, aki rájuk érek, és akkor már meghallgatom őket, mert itt lenni velük, örökországi szinten, egy nagyon kemény valóság-show, a létezésnek az a bizonyos síkja, amiről például a keresztények beszélnek. És akkor, nénékám, már az is fejembe villan, hogy kinek volt ez a világa, dimenziója, a gyerekek hullámhossza, a názáretinek, nyilván, meg a dévai Csaba testvérnek, és egy pillanatra, egy lobbanásra megértem, mit meg kell értenem, pedig csak vendég vagyok a háznál, nagybácsi, átutazóban. De tovább szőni ezt a mondatot nem lehet, mesélnem kell a kislánynak, a hatévesnek, a "titkos naplómból", ahogy ő nevezi, örökországi jegyzetfüzetemből, amire ő is, mindenki epekedve pillant, pedig az asztalon tartom, mesélnem kell, mennem kell, már sír is. Testvérbátyja kamasz. Egyik kollégája, kit úgy hívnak, hogy Oláh Szilveszter, lerománozza, megszokott történet ez a török iskolákban. Születése nyomán háromszéki, anyanyelve után magyar, igaz, máris románul tanul, mert nagyanyjánál, Vásárhelyen, a nyári vakációban a Playboy-t csak román nyelven árulták. Nyelvtanulás elkezdésének kamaszkorban az ideje, a nemzeti alaptantervvel egyhangban.

       Örökországi ébredéseim nyomán azon tűnődöm, hogy az egyes számú politikai koalíciónak ugyan hol kell megtörténnie, ha nem káin- és ábelségünk mezsgyéin, ahol az ember természete békül ki önmagával, szövetségre lép, és hűségesküt tesz. Ha már ezt sulykolták belénk, annyi éven keresztül, a nemzeti alap(tan)tervnek megfelelően. Ész és lélek, nappal és éjszaka szövetségre lép, nem egymás ellenében, hanem egymás kigeszítőjeként. Fradisípolás, pfújolás, zsidózás stb. nélkül. Ha már annyira fontos egyiknek, hogy a másiknak ne a tüdeje, hanem csakazértis a mája mondja fel a szolgálatot, mert annak van itt hagyománya. Ha már annyira fontos az egyiknek, hogy a másik milyen nyelven (nem) tanul(hat), anyanyelvén netán. Nyilván, Ábel, csalódottsága ellenére, látja a jövőt, tisztán. A dolga az, hogy csendben bevárja, míg a tömeg is megéri. Mert ha igent pecsételsz az EU-ra, ha nem, ha igent mondasz a hamburgerre, multiplexre, ha nem, már rég itt van, még fel sem eszmélhettél, s már befészkelte magát életedbe, mint egy káin-gondolat. És a drog-kérdés is itt van, mindig is itt volt, de a fradisíppal szemben beszélni nagyjából olyan, mint a széllel szemben locsolni. A két félnek meg kell találnia azt, mi közös mindkettőben. Bódulatot, mi benne van kenderben, alkoholban. Onnan kezdve lehetne beszélni róla, mint felnőtt emberek, politikusok. A román és a magyar nemzeti Playboy mintájára, melynek, nyilván, nem a nyelve a legfontosabb. Mint ahogy a bódulatnak sem a fajtája a legfontosabb, ha már nincs a kora reggeli, téli hargitai levegőnek a józansága, pesti szmogok nyomán. Mint teszik a határon túli magyar diákok, egy szellemi-gettószerű intézményben, a török fővárosban, mi egy egyházférfi nevét viseli, mit tudja ő, így utólag, mik történtek arrafelé, micsoda sikkasztások, szóval, a határon túlról idevetődött eljövendő ún. értelmiségen belül, bizony van átjárás egyik bódulatból a másikba. Egyik szobában a máj sínylődik, a másikban a tüdő, de mindkettőben, nemritkán, ugyanannak a skizofrén helyzetnek a kapcsán, mert időnként belefárad az ember, mint mindenki, hogy idejönni márpedig a lehető legrosszabb döntés volt. Mint külön ös döntés volt, ahogy anyám egykor a szerelmét követve a Maros-menti faluvárosba költözött, és ezzel a döntésével csíki faluja négy igazvizű borvízforrásának fordított hátat. Szerelemért, aztán futószalagmunkáért, végül miattunk, gyerekekért. Hányt is eleget a vásárhelyi csapvíztől, hónapokon át, mint hányunk néha mi is, nénékám, no nem a vízért, az mára jobb, mint az otthoni, de a lélek tiszta forrásaiért, mire emlékszünk, örökországi útjainkból, kénytelen, ahogy a fradisípos banda Ábelbe a szót folyton és folyton belefojtja. Élő tévéadásban. Mert ez a divat, errefelé, erre buknak a törökök, a valóságshow-ra. Nem a valóságra, hanem a show-ra.

Örökországi Levelek (1) (2) (3)
Örökországi Levelek (5)


RETURN HOME